Vendéglátóhely.hu

Nagykovácsi

Nagykovácsi címere

Budapest közvetlen szomszédságában található a település.

Római kori leleteket is találtak, azonban a magyarok egykori nyomai szinte teljesen megsemmisültek.

LÁTNIVALÓK:

Római katolikus plébániaház 1841-ben épült az egyszerű, földszintes, L alakú épület, klasszicista stílusban, melynek egyetlen érdekessége, hogy falaiba római korból származó köveket is építettek.

Római katolikus templom  1746-ban építették, jelentős 1745-ből származó három, a barokk stílusjegyeket képviselő oltára.

Szent Sebestyén-kápolna Az 1737-es kolerajárvány emlékére emelték, átesett egy felújításon, majd egy majdnem teljes átépítésen is.

Szobrok és emlékművek: Felvidéki emlékmű, Honfoglalási emlékmű, Hősi emlékmű, Kálváriadombi keresztek, Kitelepítési engesztelési emlékmű, Mária-szobor, Római sírkövek.

KÖZLEKEDÉS:

Budapest szomszédságában helyezkedik el, megközelíthető autóbusszal.

Étterem

Vendégház

Vendéglő