Nagymaros

A Duna bal partján, a Duna-kanyar egyik legszebb részén, Visegráddal szemben elterülő, festői fekvésű nagyközség, egyre inkább üdülőhelyi jelleggel.

A Duna bal partján, a Duna-kanyar egyik legszebb részén, Visegráddal szemben elterülő, festői fekvésű nagyközség, egyre inkább üdülőhelyi jelleggel. A középkori alapítású helység Visegrád Királyi székhellyé válása idején maga is városi kiváltságokat szerzett, amelyet a középkor folyamán végig megtartott. A török időkben jórészt elpusztult, az 1700-as évek elején német telepesek érkeztek, de egykori rangját már nem nyerte vissza. Gyümölcstermesztéséről várt híressé, de üdülőhelyi és kirándulóközpontja is egyre erősödik. A Dunán Nagymaros és Visegrád között kompjárat közlekedik.

Nagymaros a 13. század végéig a Rosd nemzetség birtoka volt. 1285-ben IV. László a visegrádi várhoz csatolta. A birtokosoknak cserébe a pilisi erdőségben fekvő Bokkodot adta. A helység első lakói a korai Árpád-korban telepített németek voltak. A 14. században, az Anjouk idején nagy fellendülés következett be. Maros - Visegrád ikervárosaként - gyors fejlődésnek indult, Nova Civitasként emlegették. 1324-ben Róbert Károly Budával azonos kiváltságokat biztosított Marosnak: szabad bíró- és lelkészválasztási jogot, önálló törvényhatóságot és vámmentességet. Mindezt 1345-ben Nagy Lajos, 1388-ban és 1436-ban Zsigmond megerősítette. 1464-ben Mátyás újabb jogokat adott, amelyeknek a körét 1492-ben II. Ulászló tovább bővítette. Ezeket a kiváltságokat Mohács után I. Ferdinánd, II. Mátyás, majd később I. Lipót megerősítették. A vidék egykori rangját tükrözi a hagyomány, amely szerint Róbert Károly ültette a máig is termő pompás szelídgesztenyést. Az 1396-ban kelt oklevelek bérbeadott fürdőről tesznek említést. 1587-ben kismezővárosként említették Marost. A reformáció erősen érintette a vidéket. A bányavárosok mintájára a kistelepülések is igyekeztek önálló esperességet alapítani. Ezeket nemzetiségenként hozták létre, egyetlen reformált hit szerint. A térségben két esperesség alakult. Maros a drégelypalánkihoz került. Az ellenreformáció 1726-ban visszaállította a honti római katolikus főesperességet, amelyhez Marost is csatolták. A szatmári béke után a pálosok visszakapták ősi birtokaikat, köztük a nagymarosit is. Ez a márianosztrai kolostorhoz tartozott. A várost 1644-ben I. Rákóczi György oltalomlevele védte a katonai beszállásolásoktól. 1709-ben súlyos pestis pusztított a helységben. A 18. század második évtizedére rendkívüli mértékben megfogyatkozott a népesség. A török uralom, az ezzel járó harcok, garázdálkodások, majd a Rákóczi-szabadságharc idején átvonuló császári csapatok zaklatásai megtizedelték, elűzték a népet. A későbbiekben a pestisjárvány miatt pusztult a lakosság. Az ellenreformáció idején a rekatolizálni nem kívánó családok távozása is oka volt a népesség csökkenésének, ezt kihasználva Bécs 1713-1735 között számára megbízhatónak vélt németeket telepített a helységbe, Mainz környékéről. A szorgalmas telepesek honosították meg a vidéken a szőlő- és gyümölcstermesztést. A várost 1750 után Visegráddal együtt az óbudai koronauradalomhoz csatolták. 1772-ben nagy építkezések kezdődtek. Ekkor épült ki Nagymaros központja, középkori magja - a templom és környéke. Elkészült a fő utca, kezdetét vette a Duna-part beépítése, megjelentek a hegyek felé vezető első utak.

A 20. század első felében nagyobb léptékű iparosítás bontakozott ki. A Danubiusz Papírgyár Rt. 1905-ben alakult, poháralátéteket és papírlemezeket gyártottak. A Petrás-féle kanálüzemben 1938-ban indult a termelés, alumínium kanalat gyártottak. A lenszalmagyár 1938-tól működött. A városi téglagyárban cserepet, téglát és kályhacsempét gyártottak. A gépgyár 1941-ben létesült. Ezek a kezdetben sikeres ipari cégek később megszűntek, illetve átalakultak. 1945 után több ipari vállalat alakult. Ekkor jött létre a szerszámkészítő üzem, a vas- és műszeripari szövetkezet, a galvanizáló üzem, a Duna-környéki ruházati és háziipari szövetkezet, valamint az erdei termékeket feldolgozó vállalat. A cégek közül néhány a vízierőmű építési munkálatainak kezdetén megszűnt, mások a térség rangos foglalkoztatóiként és exportőreiként napjainkban is sikeresen dolgoznak. Az 1900-as évek elejétől a modern ipar mellett az élénk kereskedelmi életnek is elismert helye volt Nagymaros. Az ipari termékek mellett a fő piaci áru a gyümölcs volt. A lakosság nagy része igen jó minőségű gyümölcs előállításával foglalkozott, amelynek egy része válogatás és osztályozás után, a nagykereskedők szervezésében a híres kofahajókon néhány óra alatt a bécsi piacokra került, de eljutott a marosi friss szőlő és málna a berlini, prágai fogyasztókhoz is. A gazdag gyümölcstermés másik részét a nyaralók körében értékesítették. A gyümölcstermesztés ma is országos hírű. A termelők a megelőző évtizedekben szakcsoportban tevékenykedtek. A kereskedelmi ellátás már 1945 előtt városi színvonalú volt.

1946-1948-ban a német lakosság nagy részét kitelepítették, illetve a Szovjetunióba hurcolták, s helyükbe 86 magyar család (520 fő) érkezett a Felvidékről.

LÁTNIVALÓK:

Római katolikus templom: Gótikus, barokk stílusjegyeket mutat. A XIV. században építették, az 1500-as években bővítették, később barokk stílusban jórészt átalakították. Homlokzati, nyolcszögletű torony, alja hálóboltozatos, csúcsíves kapuval. A hajót és a sokszög záródású szentélyt támpillérek erősítik, falaikon több gótikus ablak és ajtó maradványa, a szentélynél mérműves ablakok láthatók. Belseje részben barokk, részben későbbi díszítésű.

Helytörténeti gyűjtemény: A község történetére vonatkozó néprajzi anyagok, Grantner Jenő szobrai láthatók.

Hegyes-tető: A Börzsöny hegység legdélibb kiemelkedése, a Dunakanyar egyik legszebb kilátása élvezhető innen.

Szelídgesztenyés: Közel 8 hektár kiterjedésben, főleg a Templom-völgy mentén található.

Vízi erőmű: A községtől nyugatra épült erőmű 6 méteres duzzasztással jelentős mennyiségű energiát termel.

KÖZLEKEDÉS:

A Duna bal partján a Vác-Szob-Bratislava nemzetközi vasútvonal mentén fekszik, illetve elérhető a 12. sz. főút mentén.