Az itt talált régészeti leletek igazolták, hogy már a bronzkorban is lakott hely volt.
Várpalotától 8 km-re délre fekszik a község. Az itt talált régészeti leletek igazolták,
hogy már a bronzkorban is lakott hely volt. Évszázadokon át egyházi birtok, a hódoltság
alatt többször is pusztaként szerepel iratokban. A betelepítések nyomán kialakult
két vallási felekezet (a római katolikusok és reformátusok) között sokszor feszültségek
keletkeztek. A XIX. század végén az agrárproletárok egy része kivándorolt az Újvilágba.
1785-től népességszáma dinamikusan emelkedik, 1969-ben már 2500-an lakják. A születések
száma - az országos tendenciával szemben - meghaladja az elhalálozásokét. A 60-as
években elindult dinamikus fejlődés mind az intézményi, mind az infrastrukturális
rendszer teljes megújítását hozta. Kereskedelmi, egészségügyi ellátása korszerű, művelődési,
oktatási, szociális létesítményei fejlettek. A községben Oktatási Központ Általános
Iskolával és Óvodával működik.
KÖZLEKEDÉS:
Megközelíthető a 8. sz. főútról, valamint autóbusszal a környező községekből.