Vendéglátóhely.hu

Pomáz

Pomáz címere

A Duna jobb partján, a Pilist és a Visegrádi-hegységet elválasztó Dera-patak völgyében fekvő nagyközség.

A Duna jobb partján, a Pilist és a Visegrádi-hegységet elválasztó Dera-patak völgyében fekvő nagyközség. Budapest elővárosa, nyaralótelep. A Pilis hegység több igen népszerű turistaútja indul ki, illetve közelíthető meg innen. Már a római időkben lakott hely volt. Nagy Lajos királyunk a mai Klissza-dűlőben a kis, kerek szentélyű Árpád-kori templom helyére sokszög záródású szentéllyel nagyobb gótikus templomot emel, déli oldalán toronnyal. Ehhez kapcsolódott a királynői vadászkastély, amelynek ásatásai során jelentős faragványokat, valamint értékes használati tárgyakat találtak.

LÁTNIVALÓK:

Görögkeleti szerb templom: Kerítésfallal övezett területen áll a homlokzati tornyos, vázákkal díszített oromfalas barokk épület. Belső terében szépen faragott ikonosztázion és püspöki trón helyezkedik el.

Katolikus templom: A középkori romok felhasználásával épült 1768-ban. Homlokzati tornyos, egyszerű barokk épület, Jeges Ernő szentendrei festő 1952-ben a római iskola neoklasszikus modorában a szentélyben és a hajóban freskókat készített. A középkori templom reneszánsz szentségtartóját a közeli Szent Orbán-kápolnában tartják.

Teleki-kastély: Barokk-eklektikus stílusjegyeket visel. A Wartay család építette 1773-ban, barokk stílusban. Itt írta gróf Teleki József, a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke A Hunyadi Kora című munkáját. Földszintes, középrizalitos épület francia tetővel, kosáríves pilléreken nyugvó tornáccal.

Kő-hegy: Piros jelzésen megközelíthető természetvédelmi terület, a Pilis Tájvédelmi Körzet része. Impozáns andezitsziklák, érdekes növényzetű tavak, szép kilátás fogadja a kirándulókat, valamint a Petőfi-emlékhely is.

Községtörténeti gyűjtemény: Egy régi házban a Klissza-vári ásatásoknál előkerült régészeti leleteket és a szerb néprajzi gyűjteményt mutatják be.

KÖZLEKEDÉS:

Megközelíthető a 10. sz. főútról, autóbusszal Budapestről, Szentendréről, és a környező községekről, valamint Budapestről Hév-vel.

Étterem

Szálloda

Panzió

Fogadó - Csárda

Kávézó - Presszó

Kastélyszálló

Teázó

Képek