Balatonlelléről délkeletnek tartva érjük el a kis települést.
Balatonlelléről délkeletnek tartva érjük el a kis települést. Református temploma
1750 körül épült, tornyát 1830-ban emelték. Figyelmet érdemel az a XIII. századi pillérláb,
amelyet a templom nyugati oldalába falaztak be. Feltételezések szerint az elpusztult
alóörsi templomból került ide.
LÁTNIVALÓK:
Volt Bosnyák-kúria: 1750 körül épült, földszintes, ötablakos, pincekapus épület.
Később Kunffy Lajos festőművész tulajdonába került, aki nemes arányú, timpanonos,
oszlopos kiképzésű műtermet építtetett mellé. Az egykori kúria és a műterem ma Kunffy
Lajos Emlékmúzeum. Kunffy Lajos ahhoz a nagy magyar festőnemzedékhez tartozik, amelynek
ifjúsága a nagybányai és a szolnoki iskola alapításának idejére esik. A múzeumban
hetven kisebb-nagyobb méretű olajfestmény és pasztellkép látható, köztük néhány világsikert
aratott nagyméretű vászon.
Római katolikus templom: 1747-ben épült, homlokzat előtti toronnyal. A gúlasisak
későbbi hozzáépítés. Három boltszakaszos hajója van. A két oltár és a szószék a XVIII.
századból való.
KÖZLEKEDÉS:
Áthalad rajta a 67. sz. főút, megközelíthető Kaposvár illetve Balatonlelle felől.