Nyíregyházától 26 kilométerre, a Tisza partján fekszik Tiszaeszlár.
Nyíregyházától 26 kilométerre, a Tisza partján fekszik Tiszaeszlár. Az árvizek nem
kímélték a falut, így a lakosság fokozatosan a településtől délre költözött. Az ófalu
helyét egy kőkereszt jelzi az utókor számára. A községhez tartozik Bashalom, amely
egykor urasági majorként működött. Az itt álló Pongrácz-kastélyban iskola és óvoda
kapott helyet. A Bashalomi kápolnát a 19. század végén építtette gróf Dessewffy Miklós
gyermekei számára. Az önkormányzat a közelmúltban spirituális szakvéleményt kért az
épületről, ami szerint: "Közvetlen természeti környezetének spirituálisan nyugtató
hatása érzékelhető, mely egyre erősödik, ahogyan közelebb jutunk. A hely teljesen
megfelelő spirituálisan ahhoz, hogy abból a hívek és az odalátogatók hitet és lelki
erőt merítsenek, mivel szellemi rezgésminősége kiemelkedően magas."
Tiszaeszlár hagyományos rendezvénye az Eszlári Aratónap, amelyet minden év július
második szombatján rendeznek meg. A vendégek megismerhetik a kézi aratás, a kézi és
a gépi cséplés fortélyait, láthatnak néptánc és mazsorett bemutatót, részt vehetnek
a tájjellegű ételek főzőversenyén, majd este az aratóbálon.
A településre látogatók ne mulasszák el megtekinteni a gazdag helytörténeti gyűjteményt,
amely minden nap látogatható. A Tisza és a Holt-Tisza fürdőzésre, csónakázásra, horgászásra
csábítja a vendégeket, ajánlott kerékpár túra célpont Tokaj, amely alig 10 kilométerre
fekszik a községtől.
KÖZLEKEDÉS:
Megközelíthető a 38. sz. főútról.