Vendéglátóhely.hu

Túrkeve

Túrkeve címere

A megye tiszántúli részén, a Nagykunságban található.

A megye tiszántúli részén, a Nagykunságban található. Élő vize a Hortobágy-Berettyó, amely a város határában részben ősi természetes medrében, részben ásott mederben folyik. A város nevének előtagja az egykor Berettyó vagy Túr vizére utal. Nagy múltú alföldi mezőváros, a török idők alatt került a Nagykunság területéhez. Saját és bérelt pusztáin kiterjedt állattenyésztést folytatott századokon keresztül. Ma is mezőgazdasági jellegű település. Ecseg-puszta napjainkig őrzi ennek a nagy múltú gazdálkodásnak az emlékét.

LÁTNIVALÓK:

Református templom: 1755-ben épült, barokk stílusban. 1845-ben a hátulsó részét klasszicista stílusban átépítették. Timpanonos folyosóját négy oszlop tartja. A templom egyhajós, téglalap alaprajzú épület, két végén karzattal. Karcsú, magas tornyán felül a konzolos körbefutó erkély egykor a tűzőr tartózkodási helye volt.

Finta múzeum: A túrkevei származású Finta testvérek, Sándor és Gergely gazdag szobrászati örökségüket szülővárosuknak adományozták. A város pásztoréletét bemutató kiállítás mellett ezt az Amerikából hazakerült anyagot ismerheti meg a látogató.

Fürdő: A 79°C-os, mélyfúrásból eredő meleg vizű fürdőjének gyógyhatása sok látogatót vonz ide.

KÖZLEKEDÉS:

Kisújszállás és Mezőtúr között elhelyezkedő kis település Túrkeve. Megközelíthető a 4. sz. és a 46. sz. főútról.

Vendéglő

Képek