Vendéglátóhely.hu

Kazincbarcika

Kazincbarcika címere

A várost 1954-ben alapították.

A várost 1954-ben alapították, hamar jelentős lett kulturális, egészségügyi és igazgatási tevékenysége. A falu híres szülötte, a Szózat zeneszerzője, aki 1814-ben született itt egy lelkész fiaként.

LÁTNIVALÓK:

Görög katolikus templom  A templom egészen új, hiszen mindössze 1995-ben épült.

Református templom A város jelentős műemléke, mert már idősebb, a XVIII. században épült barokk stílusban, majd kétszer átalakították.

Városi Kiállító-terem Elsősorban a településhez fűződő művészek munkáit mutatja be, melyekből időszakos kiállításokat rendez, de e mellett másoknak is biztosít helyet.

John Lennon-emlékoszlop 1986-ban állították fel a fából és bronzból készült emlékszobrot. Mezey István alkotása a Jubileumi emlékparkban kapott otthont.

Egressy Béni-szobor Nagy István János szobrászművész alkotása kő mellszobra, a zeneszerző emlékére tiszteleg.

Derkovits-szobor A festő- és grafikusművész bronzszobra, a róla elnevezett téren kapott helyet. Melocco Miklós alkotása 1989-ben készült el.

Jókai Mór-szobor Már 1966 óta áll az író mészkőszobra a róla elnevezett téren. Antal Károly készítette az egész alakos szobrot.

Kuruc lovas 1960-ban állították fel a zászlót vivő kuruc lovast ábrázoló bronzszobrot, melyet Búza Barna szobrászművész készített.

Móricz Zsigmond szobra 1986-ban kapott helyet a róla elnevezett téren az őt ábrázoló bronzszobor.

Anyaság szobor Somogyi József bronzszobrának egy óvoda udvara ad otthont.

KÖZLEKEDÉS:

Megközelíthető a 26. sz. főútról valamint autóbusszal a környező községekből.

 

 

 

 

Étterem

Szálloda

Panzió

Kávézó - Presszó

Pizzéria

Kemping

Strand

Bár

Motel